Iskolakezdés kisvonatozással

Comments Off on Iskolakezdés kisvonatozással

September 4, 2013 by admin

 

 

Rendhagyó módon kezdték Csóton az első osztályosok az iskolát. A kicsiket kisvonattal szállították az óvodából az iskolába, ahol a gyermekek és a  pedagógusok az udvaron várták és köszöntötték az intézmény legfiatalabb tanulóit.

9

 

Szeptember 2-án, hétfőn, reggel 8 óra előtt az óvodában búcsúztatták a kicsiket, majd az óvoda vezetője, Kékesi-Szabó Csilla kíséretében kisvonattal vitték az iskolába a gyerekeket, szüleiket pedig lovas hintón szállították utánuk. A különleges iskolakezdést hagyománnyá szeretnék tenni a faluban.

13
-Pénteken megtartottuk a tanévnyitó ünnepélyt, ott arra kértük a szülőket, hogy hétfő reggel az óvodában gyülekezzenek a kisgyerekekkel. Egy helyi vállalkozó és a Bakonyalja Lovas Klub segítségével, illetve a polgárőrség a rendőrség közreműködésével egy kis meglepetést szerveztünk a kicsiknek.

8Egy évvel ezelőtt ugyanis az iskola nevelőtestületének minden tagja 30 órás tanfolyamot végzett “Zökkenőmentesen az óvodából az iskolába” címmel, és úgy gondoltuk, hogy ezt szó szerint meg is valósítjuk: igazi zökkenőmentességet biztosítottunk a gyerekek számára a gumikerekes kisvonatozással – nyilatkozta Kékesi István polgármester.

5
A most indult tanévben 17 elsős kisgyermek kezdi meg általános iskolai tanulmányait Csóton, a kicsiket az iskola valamennyi tanulója és pedagógusa várta az udvaron. Az elsősöket Vörösvári Istvánné igazgató néni fogadta kedves szavakkal, jó és eredményes tanulást kívánva nekik. A csóti iskolába 142 gyerek jár, az intézmény léte ezáltal biztosított, mondta a polgármester.

22
-Ez a gyermeklétszám megfelelő, hiszen a törvényben előírt évfolyamonkénti 14 főt messze meghaladjuk, és örvendetes az is, hogy a kétcsoportos óvodánkba is közel 60 gyermek jár, tehát az utánpótlás biztosított. A két intézményünkbe egyébként 5 településről járnak gyerekek: Bébről, Nagygyimótról, Bakonyszentivánról, Nagydémről, Pápateszérről, és még Pápáról is van 3-4 tanulónk – tette hozzá Kékesi István, kitől megtudtuk, hogy folyamatosan fejlődnek a csóti nevelési-oktatási intézmények.

10

Az óvodában a közelmúltban térkövezték és akadálymentesítették a bejáratot, kicsi tóval szépítették a játszóudvart, az iskolában nyáron pedig el tudták végezni a karbantartási munkákat.

12

9

 

A közelmúltban egy új TÁMOP-pályázatot is nyert az önkormányzat, a közel 10 millió forintos támogatásból az egészséges életmódra nevelést valósítják meg. A számtalan foglalkozás mellett a projekt keretében az iskolában minden nap a harmadik szünetben közös tornát tartanak a gyerekek és felnőttek számára.

3

 

A község polgármestere azt is elmondta, hogy az önkormányzat ingyenes füzetcsomagot biztosított minden, a csóti iskolában tanuló gyermek számára.

vb


Comments Off on Iskolakezdés kisvonatozással

Sorry, comments are closed.

Keresés

terv
uj
hull